Nem látta senki elsuhanni az éveket...

 

Válásról/Házasságról

Vége a mai fotózásnak! Ilyenkor tele vagyok izgalommal, MI van a kártyán! És ez az izgalom már pozitív mert bízom benne h jó dolgok... Kivételesen vacsora előtt végeztünk a munkával. Gondoltam megjutalmazom magam egy steakhouse-os vacsival, hazaviszem, zenét hallgatok, jó lesz!

Bementem, rendeltem, ücsörögtem a pultnál.

Ilyenkor mindig rám mosolygok a kedvenc pincéremre, aztán nézegetem a vendégeket. Ki mit csinálhat itt, milyen relációban van a mellette ülővel?

Jaj de jó itt, jó ma este, jól végzett munka (remélem) és egy kis kényeztetés.

Egy pillanatig végigfutott az agyamon h exférjem is szeret ide járni és akár a Kedvesével is itt lehetnének, de nem ragadtam le a gondolatnál.

Jé az a pasi tiszta ex....

Az az exférjem. Meg a Kedvese. Oh... Aranyosak... Vidámak, nem láttak meg... Fizetnek. Aztán fájni kezd h Vele milyen kedves. Isten tudja mikor volt hozzám ilyen........................ Hibás voltam, semmi vád!!!, sem önsajnálat, csak a fájdalom, ami annyi éven át tudatos volt. Hogy valami elromlott és csak én tudom, hogy az intimitást elvesztettük, aztán egyre nagyobb a szakadék a szívünk között...

Felállnak, kifele rájuk mosolygok, váltunk egy szót, elmennek.

(Milyen egyszerű lett volna tíz perccel később érkeznem....)

Görbülni kezd a szám. Harapom a nyelvem, h ne sírjak, de már könnyes a szemem. Nagyokat nyelek és az jut eszembe, h a kedvenc pincérem valszeg nem érti, miért nem mosolygok, ahogy az előbb.

Hát igen. Rajtam kívül senki nem láttam elsuhanni a 13 évet és a 100 évnyi kölcsönös bántást.

Végül kibírom 2 könycseppel, és a pincérem megmenti az estét, mert dob egy jó nagy, célzottan Hozzám intézett mosolyt.

Azt mondta a pap pár órája: hogy manapság a házasságok nem holtomiglan holtodiglan köttetnek, hanem útomiglan útodiglan... Mert ha már nem kedves hozzánk a másik nem szeretjük többé. És elmegyünk. Tulajdonképpen igaza van. Nem bírtam ki h nem vagyunk kedvesek egymáshoz. Évekig próbáltam megjavítani mindazt amit elrontottam, harcolni, összetartani, aztán nem bírtam szeretni kedvesség nélkül tovább és meghaltam belül, és végérvényesen elveszítettem magam:-(...

Kudarcot vallottam.

Ráadásul gyáva is voltam.

Ilyen értelemben mekkora hiba is a válás...

Ugyanakkor ezt írtja Müller Péter: "Összhangban egy másik emberrel csak akkor lehetek, ha magamhoz hűséges vagyok... Azon az áron, hogy magamat elveszítem, nem lehet szeretni."

Az előző esküvőn azt mondta a pap, hogy mutassunk egy válást ahol a felek magukat hibáztatják. Voilá... Mindketten magukat hibáztattuk, de mindketten elvesztettük magunkat és így lehetetlen az újjáépülés...

Azt is mondta, h mutassunk egy válást ami boldog... No persze, maga a válás sose lesz az. Nem boldog még a gondolata sem: de tény MINDKETTEN visszataláltunk önmagunkhoz............. Sőt... a szerelem nélküli egymáshoz is kicsit...

Ez pedig adomány... Nem is kicsi... Igen, a fél életem adtam volna, hogy úgy beszéljünk egymással, ahogy mostanában a kislányunkkal kapcsolatban. Segítve, barátsággal.

S lám, tényleg a fél életembe került mindez...

Akkor most jó vagy rossz???

Mint gondolok én erről, aki ANNYI esküvőn vagyok jelen???

Az szokott eszembe jutni, hogy ha pár év elteltével láthatnám a párjaimat, azt kérdezném Tőlük, hogy Boldogok vagytok? Nem szerelmesek, nem hány éve, vagy nem hány gyerek, csak egyszerűen azt, hogy boldogok vagytok? Nem kell ugrálósan, nem kell gondok nélkül, igazából néha elhiszem még azt is h mindegy h elváltan vagy házason, de ugye boldog emberek vagytok???

Ezt kívánom... Mindenkinek.

Meg hogy igenis hiszek abban h meg lehet javítani: időben és tettekkel...

Sokszor hallottam esküvőn a nyugodt kijelentést ez már mindig így lesz.

Nem... az esküvő nem a vége a lovestorynak.

ÉPPEN ellenkezőleg: EZ A KEZDET!!!!

És ez nagy MUNKA, gyönyörű, nehéz, ismeretlen, örök, kifogyhatatlan, árnyékos és napos, bántás és megbocsátás, jó és rossz, KÖLCSÖNÖS....

Az Élet itt kezdődik el. És tele van Kincsekkel!!!